A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeként Piia Leino képviseli Finnországot az Európai Unió irodalmi díjasainak szeptember 29-i kerekasztal-beszélgetésén. A finn szerzővel a FinnAgora és az Ég című regényét kiadó Scolar közönségtalálkozót szervez szeptember 30-án, szombaton 15 órai kezdettel a Scolar Könyvesboltban. Az íróval Szemere Katalin újságíró beszélget, a diskurzus témáját a szépírói tevékenysége mellett az STT finn hírügynökség újságírójaként is aktív Leino két szálon futó karrierje adja: milyen szerepe lehet a fikciós szépirodalomnak a kritikus szövegértésünk fejlesztésében?

Piia Leino első regénye 2016-ben jelent meg, majd a rákövetkező évben megjelent, Ég című disztópikus thrillerével szerzett nemzetközi hírnevet. A regény 2019-ben az Európai Unió irodalmi díját, valamint a finn főváros könyvtárainak HelMet irodalmi díját is elnyerte. A magyarul is megjelent, 2058-ban játszódó futurisztikus kötet napjaink legfontosabb társadalmi problémáit – technikai fejlődés, klímaváltozás, globalizáció, a nacionalizmus térnyerése, növekvő egyenlőtlenség a jóléti államokban – járja körül.

A cselekményben a nacionalista párt gyakorolja a hatalmat egy képzeletbeli polgárháború utáni Finnországban. Az országot fal veszi körül, a határon átjutni lehetetlen, a külvilággal érintkezni pedig tilos. Az emberek többsége nyomorog, a kevés tehetősebbek a virtuális valóság rabjai: számukra az Ég csodálatosabb hely, mint a valóság valaha volt. Akseli kutatóként dolgozik, és azt próbálja kideríteni, mi az apátia oka: az emberek nem hagyják el a lakásukat, alig beszélnek egymással, és már gyerekek sem születnek. Amikor Akseli korlátlan hozzáférést kap az Éghez, találkozik Iinával – ez olyan nagy hatást gyakorol mindkettőjükre, hogy az igazi világban is találkozni akarnak. És ekkor minden megváltozik…

A magyar és finn nyelven zajló beszélgetést Kovács Ottilia műfordító tolmácsolja.

https://www.facebook.com/events/829881725213055

A beszélgetés időpontja és helyszíne:
2023. szeptember 30., 15:00
Scolar Könyvesbolt, 1061 Budapest, Paulay Ede utca 19.